A magyar falu program pályázat lehetőségei

magyar falu program, házak dombon

Számos személy nem követi tüzetesen a változatos állami pályázatok kiírásait, annak ellenére, hogy rengeteg olyan opció van, mellyel segíteni akarják a településeket, intézményeket a további fejlődésben, növekedésben és a létező létesítmények szintjének minőségi fejlesztésében.

Most is elérhető egy olyan közületi játszótér fejlesztési és óvodai játszótér fejlesztési támogatás, mely az 5000 fő alatti lakósságú helységeknek biztosít egy kiváló lehetőséget arra, hogy 5 000 000 forint összeg értékében fejlesszék, kialakítsák az intézmények vagy esetlek a közületek játszótereit. Ez pedig a magyar falu program.

A magyar falu program pályázatra mindig egy adott határidőig lehet jelentkezni, és amit ezzel ellehet érni, hogy a kisebb települések, falvak óvodáiban, iskoláiban és közterületi játszóterein olyan közeget alakítsanak ki, mely segíti a gyermekeket a fizikai és a lelki fejlődésben, a társadalmi interakciók megtanulásában. Habár nem sok ember gondol bele abba, hogy a játszótereknek lehet több haszna is, mint a szórakoztató időtöltés, de egyébként azt lehet megfigyelni, hogy számos olyan játszótéri eszköz készül most is, melyek kiválóak arra, hogy a gyerekek logikai- muzikális- egyensúlyérzékét javítsák és ezek összerakásához fantasztikusak a magyar falu programból származó lehetőségek. Ezen felül pedig a testi erőnlétüket is javíthatják a különböző játékeszközök. Megvizsgálva a Faberland kínálatát azt lehet észrevenni, hogy a korszerű játszóterekre már különleges játékok, kültéri játszótéri hangszerek is kerülhetnek a klassszikus darabok mellé, mint amilyenek a jól ismert játszóvár, hinta, csúszda, libikóka, drótkötélpálya és így tovább. A magyar falu program pályázata által országosan felhasználhatóvá válhatnak 5 millió forint értéken belül ezek a korszerű, izgalmas, látványos játszóterek.

Ajánlott cikkek